Most olvastam bele az új könyvbe, és zseniális! Ismét rengeteg értékes gondolatot kaptam! Az ember homloka mindig tiszta piros, amikor olvassa a nagy igazságokat és csapkodja a kezét a homlokához!
 
Az elmúlt hetekben nagyon komolyan újragondoltam az üzletemet!! Szisztematikusan a Személyiségkalauz alapján „összeraktam” a munkatársaimat és rá kellett jönnöm, mekkora őrült voltam, hogy eddig nem figyeltem rájuk igazán. Most ott tartok, hogy a második legnagyobb cégforgalmat hoztam és több emberem van, mint valaha. Elindult egy komoly volumenű hálózati munka, ami engem is nagyon felpörgetett.
Amit most leírok, lehet, hogy azt mondod, hogy tiszta őrület, de a történet igaz. Négy éjszakán keresztül atomjaira szedtem a személyiségtípusokat, és a meglévő munkatársaimra illesztettem a jellemzőket. Hiába mondta mindenki, hogy hagyjam a régieket, nem tudnak már megújulni... Három komoly kaliberű emberrel azonban a múlt héten egy délutánra bevettem magam a Kálvária sugárúton egy étterembe és teljesen új koncepcióval leültem, és újraterveztük az eddigi üzletmenetüket. Közel négy óra után, amikor az utolsó is elment ott ültem totál leszívott aggyal, azon gondolkodtam jó ötlet volt-e, és vajon ha én váltok, akkor Ők is felveszik-e azt a bizonyos másik szemüveget? Csak néztem ki a fejemből, és akkor elmentél az ablak előtt, beültél egy autóba és elmentél... Azt gondoltam, ez egy égi jel, hogy valami jó dolog fog ebből kisülni!! És lám-lám, egy héten belül megfordítottam az egész üzletemet!!!
Én személy szerint nagyon sokat köszönhetek az első könyvnek, és már látom, hogy az új még hasznosabb gondolatok, gyakorlati ötletek tárháza lesz!
Köszönettel, üdvözlettel, szeretettel:
 
Edit
 
"Nagyszerű könyv, kellemes stílusban. Megismerhetjük magunkat, igazi, belső énünket. Ha tudjuk, kik vagyunk, és mit miért teszünk, akkor birtokolhatjuk az egyik legnagyszerűbb képességünket, hogy megértsük másokat, és tudjuk meg, hogyan éljünk másokkal.  Ebből a könyvből megtanulható, hogy nem mások személyiségét kell átalakítani, hanem a lehető legjobban alkalmazkodni hozzá. A könyv az alkalmazkodás kiváló kézikönyve. Olvasmányos, szórakoztató és nem utolsó sorban tanulságos. Egy torzításmentes tükör magunkról. Aki érteni akar másokat, és tenni akar másokért, azoknak szól a könyv. Gratulálok a szerzőknek. Remek munka! Azt kérem, hogy ne hagyják abba az írást. De igazán az olvasónak gratulálok, hogy a könyvvel kulcsot keres másokhoz. Itt megtalálja, és az fontos „zárakat” fog kinyitni! Jó olvasást!
 
Tonk Emil
Az Üzleti Patika könyvek szerzője, az Üzleti Akadémia vezetője
 
 „Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik hisznek abban, hogy eredményességüket csak úgy növelhetik, ha pontosan ismerik szervezetük legértékesebb alkotóelemét, az embert.”
 
Kruzslicz Attila, General Manager
BROKERNET
 
„Szívből ajánlom a könyvet olyan üzletembereknek, akik bátran mernek tükörbe nézni, saját magukra kívülről rátekinteni. Ha három szavam lehetne csupán a véleményalkotásra, akkor azt mondanám, hogy Szórakoztató Önismereti Tréning. Én megcsillagoztam magamnak azon bekezdéseket, ahol magamra ismertem, s kértem a barátaimat is jelöljék meg azon sorokat, melyek szerintük rólam szólnak. Izgalmas volt látni a eltérő véleményeket, s tanulságos volt szembesülni az egyezőekkel. S a játékot fordítva is eljátszottuk. Önfeledt szórakozás, rendhagyó tréning, ragyogó könyv, melyet örök barátnőm briliáns illusztrációi  gazdagítanak.”
 
Dr. Kozma Gábor, Igazgató
Lombard Lízing ZRt.
 
Jó érzés volt végigkísérni a kézirat olvasása közben a könyv megszületését. Abszolút hiánypótlónak tartom a könyvet. Már régóta vártuk magyar szerzőktől a téma megjelenését. A könyv tele van tartalmas és okos gondolatokkal. Remek példákkal, érthető nyelvezettel, segít abban, hogy megismerjük saját személyiségünk tartalékait, és a mások személyiségtípusának megismerésében rejlő lehetőségeinket. Életünk sikereinek nagy része kapcsolataink minőségének eredménye. Kapcsolataink minősége pedig mások reakcióinak megértésén és kezelésén múlik. A könyv ebben ragyogó segítséget nyújt. Nincs időnk saját tapasztalatainkból tanulni. Nyilván szükséges, de nincs időnk rá. Ez egy okos könyv, amely olyan tapasztalatok, és ismeretek gyűjteménye, ami Önt a mindennapi életében, minden kapcsolatában – legyen az üzleti, vagy személyes – jól használható ismeretekkel ajándékozza meg.  Használja, kapcsolatai sikeres alakításához!
 
Máté Gábor, hálózatépítő
az ELGO, avagy Elvetemült Gondolataink, melyek visszatartanak a sikertől című könyv szerzője
 
„Végre itt a könyv, amire évek óta vártunk! Egy hiánypótló írás, ami a helyére teszi a félreértéseket a személyiségtípusokkal kapcsolatban. Mindenkinek ajánlom, aki emberekkel foglalkozik, aki jobban meg akarja érteni a másikat, aki jobb emberi kapcsolatokat vagy nagyobb üzleteket akar!”
 
Fehér Péter és Évi, hálózatépítők
AMWAY
 
„Értékesítőként számomra a legfontosabb az emberi reakciók és vélemények helyes értékelése, a személyiségek különbözőségének kezelése. Ehhez viszont elengedhetetlen a minél alaposabb önismeret. Imádtam, amikor a történetek és a tények olvasása közben fel-felnevettem azon, hogy mennyire leírható, megfogalmazható a saját típusom, egyéniségem. (Felmerült bennem a kérdés, hogy ennyire kiszámítható vagyok?) Eljutottam oda, hogy akarva-akaratlanul módszeresen figyelem a családot, barátokat és az ügyfeleket. A könyv segítségével mindez nagyon egyszerű, szórakoztató és meghökkentően tanulságos.”
 
Göröncséri Hajnalka, vezető tanácsadó
Otthon Centrum Ingatlaniroda
 
 „A személyiségtípusok felismerése, és az egyénre jellemző tulajdonságok korrelációja évek óta komoly segítséget jelent számomra a kommunikációban. Segítségével a megfelelő helyre a megfelelő munkatársat tudom kiválasztani, az ügyfeleknél reális tudok lenni, és nem utolsó sorban, népes családom tagjait jobban el tudom fogadni és szeretni olyannak, amilyenek. Az Önök könyve az elmúlt hét ajándéka volt számomra. Esténként úgy tudtam kikapcsolódni, hogy a konkrét esetek segítségével még plasztikusabban jelentek meg előttem a különböző típusokhoz tartozó vezetők, beosztottak, ügyfelek stb. Humoros történetei kapcsán mintha tükörbe néztem volna – egészen élesen, színesen, „3 dimenzióban” láttam magamat, munkatársaimat, a családomat. Szeretném, ha a környezetemben  lévők ugyanezt megtehetnék! Jó szívvel ajánlom mindenkinek a könyvet, szakmától, beosztástól, nemtől és életkortól függetlenül! Biztos vagyok abban, hogy aki elolvassa, nem csak jól szórakozik, hanem felismer, átgondol, megért és változtatni is próbál!”
 
Olaszné Pölös Klára, kirendeltség-vezető
Generali-Providencia Biztosító ZRt.
 
„Hippokratész óta jó néhány különféle munka megjelent ebben a témában. Köszönet a szerzőknek, mert ez az a könyv, amely itt és ma nekünk szól. A mi nyelvünkön, jó humorral, a mi életünkben is előforduló példákkal színesítve. Ajánljuk önmagunk és mások jobb megismeréséhez. Segít elfogadni, élvezni a különbözőségeket. Szülőként, társként, gyermekként, pedagógusként, hivatalnokként, értékesítőként, vezetőként kulcs abban, hogy kevesebb legyen a kritika és több a megértés. Ha jól érzik magukat a körülötted élők, jobban is teljesítenek. „Ha megítéled az embereket, nincs időd szeretni őket.” (Teréz anya)
 
Csányiné Böbe és Péter, Független Gyémánt Direktorok
Oriflame
 
„Szeretettel gratulálunk, és egyben nagyon köszönjük ezt a fantasztikus könyvet! Tizenegy éves hálózatépítő tapasztalatom szerint a sikerünk – az élet minden területén – azon múlik, hogy hogyan tudunk kapcsolatokat építeni és kezelni az embereket. Ebben segít a könyvetek. Mindig erre vártam, hogy valaki rendszerbe foglalja mindazt, amit a személyiségtípusokról tudni kell. Csodálatos „tankönyv”!!! Mindenkinek ajánlom, legszívesebben kötelezővé tenném. Alig várom, hogy a társaink kezébe adhassuk!”
 
Rózsahegyi Marika és Zsolt
Forever Living Products
 
„Többször olvastam már a személyiségtípusokról, de csak Zoli első tréningjén értettem meg igazán a lényegét. Már értem, a munkatársaim mit miért (nem) tesznek, és hogyan lehet(ne) ezen változtatni. Ezzel megint kényelmesebbé vált az életem. Sőt, az övék is! Utoljára Rejtő Jenő műveit olvasva nevettem ennyit, mint ennek a könyvnek a szemléltető sztorijain. Sokszor ismertem fel magamat vagy valamelyik ismerősömet a történetekben. Kezemben a kulcs, hogy könnyebben és szórakoztatóbb módon építsem tovább a kapcsolataimat, ezzel együtt a munkatársi hálózatomat. Talán még az egyik szerző szakmai munkáját is folytatom: képes vagyok-e egy lányról elsőre eldönteni melyik típusba tartozik. A munkatársaimnak feltétlenül ajánlom ezt a könyvet, és azoknak is, akik majd ezután lesznek azok. Persze a barátaimnak is, hogy ők is értsenek meg végre engem. Neked pedig azért, mert ha már ezt az ajánlót olvasod, akkor ez a könyv neked szól!”
 
Veres Miklós, senior manager
Forever Living Products
 
„A magyar piacon oly régóta tátongó űrt tölt be végre e remekmű. Minden elismerésünk a szerzőknek a gondos, precíz munkáért. Minden sora szakértelmet, és gyakorlati tudást tükröz. Igazi iránytű a sokszínű személyiségek kavalkádjában. Élmény volt számunkra szórakozva tanulni.  Ajánljuk mindenkinek, aki szeretne hatékonyabb lenni munkájában, üzleti sikereket maga mögött tudni, jobb emberi kapcsolatokkal bírni, vagy csak önmagát jobban megismerni. Erre a könyvre mindenkinek szüksége van! Munkánk során „kötelező olvasmányként” fogjuk alkalmazni. Gratulálunk és köszönjük!”
 
Varga Anita és Gyólai György
Neways Diamond Ambassadorok
 
„Zoltán és Krisztián könyve üdítően szórakoztató, eredeti stílusú, ugyanakkor a gyakorlatban is kiválóan hasznosítható tudást adó értékes olvasmány. A szerzők betartják ígéretüket, és valóban módszert adnak mindazoknak, akik nem félnek szembenézni saját személyiségükkel, valamint a környezetükben élők vagy üzleti partnereik, munkatársaik jobb megértéséhez keresnek kalauzt.”
 
dr. Szántó Szilvia, közgazdász,
a Minden, ami marketing című könyv társszerzője
 
„Munkám kapcsán rengeteg személyiségfejlesztéssel kapcsolatos könyvet olvastam. Minden könyvben van legalább egy mondat, amit ha az ember hasznosít, jelentőset léphet előre. Ebben a könyvben nem csak egy ilyen mondattal találkoztam! De ne feledjük a nagy titkot sem: nem csak olvasni, hanem használni is kell az információt! Szívből ajánlom a könyvet azoknak, akiknek fontos a kommunikáció – tehát mindenkinek!”
 
Sántha András, Online Marketing tanácsadó
 
„Az üzleti életben mindannyian sikeresen akarjuk intézni ügyeinket – ehhez kritikusan szükségünk van a partnereinkkel folytatott hatékony kommunikációra. Örök időktől fogva keressük a kulcsot egymáshoz, hiszen a személyiségeink közti különbözőségek igencsak meg tudják akadályozni egymás megértését és elfogadását. Ez a kiváló könyv sokak számára nyújt majd célzott segítséget, praktikus útmutatót az önismerethez, partnerismerethez, és ezáltal a jobb tárgyalásokhoz, az eredményesebb kapcsolatápoláshoz. Könnyed hangvételű stílusával közel hozza, érthetővé teszi a „hogyan”-okat és „miért”-eket kapcsolataink alakulásában. Figyelmeztet és felkészít a konfliktusok kezelésére és megelőzésére. Érdemes újra és újra felütni egy-egy fontosabb helyzet előtt: egészen konkrétan a sikerünket építhetjük fel vele!”
 
Cséffalvay Gábor, szervezetfejlesztési és vezetési tanácsadó, kommunikációs szakértő,
a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társaságának volt elnökségi tagja,
a Flow Csoport és a Creanova Kft. társtulajdonosa és vezető tréner-tanácsadója
 
„Improvizációs színházi múltamból a folyékony szobrok folyamatosan együtt alakuló játéka, tréneri és tanácsadói munkámból az értékesítési erőforrások együttes növelésének tapasztalata visszhangzott a könyv olvasása közben. A Személyiségkalauz a rogersi személyiség-központú, és a cloningeri – a személyiséget alapvetően az információfeldolgozás különbségei szerint meghatározó – szemléletbe ágyazódva, a személyiségtípusok leírásával és kategorizálásával ad támpontokat a tanuláshoz. A fanyar humorral teli történetekkel pedig belopja az önismeret mélyítésének, a személyiség erősítésének lehetőségét is olvasás közben. A tiszta karakterek leírásán túl a vegyes típusokra jellemző történetekben az élő valóságot fedezhetjük fel a kombinációk labirintusában. A fegyelmezett, leíró stílus – melyet a könyv végén egy praktikus táblázat is kiegészít – nem véd meg a megrázó felismeréstől – ha akkor ezt tudtam volna… másként csinálhattam volna… A szerzőpáros megtanít minket egy bonyolult kapcsolati mátrixban útjelzőkkel közlekedni. Megmutatják, hogy együttélésünk, üzleti- és magánkapcsolataink, csoportos tanulási és munkahelyzeteink nemcsak javíthatók, de örömtelivé, megelégedetté varázsolhatók. Az igazi összhang létrehozása szerintük olyan művészet, amely mindenki által megismerhető, működtethető, szabályok mentén szervezhető. A könyvön végighúzódó felhasználásra buzdító üzenet újabb megerősítést nyer az olvasó és a szerzők között felkínált interaktív kapcsolat lehetőségével. Jóízű vagy keserű történeteinkkel, fájdalmas vagy örömteli tanulságainkkal, tapasztalataink megosztásával továbbírhatjuk egyre bonyolultabb térképünket az emberi kapcsolatokról.”
 
Váradi Mária, tanácsadó-fejlesztő tréner
Interpersonal Kft.
 
„Értékesítésben vezetőként dolgozva sokszor hallom a munkatársaimtól: „Nem igaz, nem érti az ügyfél, hogy ez a legjobb megoldás a céljára!” Ez a könyv pontosan ezen helyzet megelőzésére ad lehetőséget az értékesítőknek. Hétköznapi példákon keresztül magyarázza el, hogy hogyan kommunikáljunk emberekkel, akik saját egyéniséggel rendelkeznek. Ezáltal hatékonyabban tudunk dolgozni.”
 
Idovika Bettina hálózati igazgató
Fundamenta Személyi Bankár
  
„A szerzők konkrét kapcsolatok és történetek elemzésével és bemutatásával lehetővé teszik, hogy megtanuljuk felismerni a környezetünkben lévő emberek lelkének mozgatórugóit. Igazi csemege azok számára, akik szeretnek emberekkel foglalkozni, felismerni, megfejteni személyiségük rejtett titkait. A könyv segítségével bárki képes lehet másokat befolyásolni, teljesülhet sokunknak az a vágya, hogy környezetünkben pozitív változásokat idézzünk elő. Hálózatépítőként bátran állíthatom, hogy a kötet iránytű lehet bárki számára, aki hatékony, irányító személyiséggé szeretne válni, és azoknak is, akik most kezdik az „új életüket” felépíteni.”
 
Simon Zoltán, Elit klubtag
Flavon max Fogyasztói Klub
 
„Úgy látom, hogy ez a könyv  egyrészt az önismeretben és mások jobb megértésében lehet hasznos olvasmány, másrészt az üzleti életünkben segíti a másik félhez való hozzáállásunkat. Köszönöm a lehetőséget, hogy előzetesen elolvashattam!”
 
Nagy László, munkatárs
Bionet
 
"Gratulálok ehhez a könyvhöz - lám-lám, magyar szerzők is tudnak okosat alkotni (mégha a személyiségtípusok négyes felosztását korábban megtették más szerzők is). Aki eddig nem tudta, az most rádöbbenhet, hogy az értékesítésben - s mindenütt, ahol emberekkel foglalkozunk - a siker nem elsősorban a termék, a szolgáltatás minőségétől, árától vagy a piaci konkurrenciától függ, hanem attól, mennyire vagyunk képesek szót érteni másokkal. A megfelelő ráhangolódáshoz, persze, ki kell ismerni partnerünket - lehetőleg gyorsan... No és persze kiismerni magunkat! Ebben nyújt nagy segítséget a könyv - még akkor is, ha tudjuk, hogy a domináns személyiségjegyek mellett mindannyiunkban fellelhetők nyomokban több típus jellemzői is. Melegen ajánlom a könyvet minden főnöknek, vezetőnek és követőnek, értékesítőnek és vásárlónak, szülőnek és gyereknek - szóval, mindenkinek...!"
 
Havasy Viktor
Golden Group Direktor
Sunrider
 
"2008. elején az új cégem csapatát kellett összeállítanom. Épp előtte decemberben olvastam el a könyvet, szó szerint egy ültömben. Nem volt kérdéses, hogy használni fogom. Amikor felvételiztettünk, nem csak abból a szempontból néztük, ki milyen típus, hogy a feladathoz mennyire lesz megfelelő, hanem azt is megnéztük, hogy lesz belőlük igazi csapat. Abszolút működik! A legtöbb hasonló témájú könyvvel az a gond, hogy nehéz átültetni a gyakorlatra. A Személyiségkalauznál ez gyerekjáték volt."
 
Pataki Andrea
Ügyvezető igazgató
Kontaktia Szolgáltató és Tanácsadó Kft.
 
"Azért szeretem, mert ez a könyv nagyon emberszerető módon van megírva... és sosem tudok úgy belelapozni, hogy ne kuncogjak közben egy kicsit magamon is."
 
Margó nővér