Egy javaslat azoknak, akik telefonos időpont-egyeztetésekkel dolgoznak…
A hétvégi meghívási tréningre készülve a kezembe akadt egy 15 évvel ezelőtti oktatóanyag. Ebben részletesen leírják, hogy a telefonáláshoz tökéletes körülményeket kell teremteni: legyen körülötted halotti csend, közepes fényerő, küldd el moziba a családot, zárd a pincébe a kutyát, vedd fel az esküvői öltönyödet, legyen előtted két naptár, három toll, sétálgass közben határozott léptekkel, de nem kopogós cipőben stb.
Én ma már ezt nem csak túlzásnak érzem, de egyenesen károsnak. Ugyanis azt látom, hogy akinél a telefonálás egy ceremónia, amire rá kell készülni, az nem csoda, hogy pont olyan vidáman várja a „Nagy Meghívási Órát”, mintha gyomortükrözésre menne… Ennél ezerszer jobb, ha lazán csinálod. Nem kell nekiülni, nekiöltözni, kivetkőzni stb. Sőt, nyugodtan végezz közben valamit, amit szeretsz (főzés, séta a parkban), vagy amit muszáj (bevásárlás, sorban állás, dugóban ülés).
Persze, amikor kezdőként a szponzorral együtt egyszerre meghívtok akár 3-4 órán keresztül is, akkor csak az a fókusz, de utána a telefonálás legyen ugyanolyan napi rutin, mint az ismerkedés – bárhol, bármikor tudod csinálni. Ehhez mindig legyen kéznél a névlistád, és telefonálj, amikor épp van egy perced. Így egyrészt könnyedebb leszel, mert tudod, hogy adott pillanatban tudsz zárni egy hirtelen jött eseményre hivatkozva, másrészt, ha valakit a városi háttérzaj közben hívsz fel olyasmi szöveggel, h. "eszembe jutottál, mert olyan kocsit láttam, mint a tiéd", nem fogja azt érezni, hogy ő éppen most egy telefonálós munka aktuális „áldozata”. Tehát legyen spontán, természetes, életszerű. Mire ezt megérted, szinte bárkit le fogsz tudni ültetni egy prezire.
Ne feledd, a pénzed a telefonodban van!
