by Személyiségkalauz január 4th, 2015 0 hozzászólás
Ezt az évet azzal indítottam, hogy mire érdemes figyelni a célokkal kapcsolatban. Most ennek folytatásaként jöjjön egy példa arról, amikor valaki komolyan veszi a céljait.
Akik már tavaly ilyenkor is a követőim voltak, azok emlékezhetnek, hogy egy évvel ezelőtt ösztöndíj pályázatot hirdettem. Ennek lényege az volt, hogy néhány vállalkozót segítettem a munkájában folyamatos konzultációkkal. Azóta már sokan kérdeztétek, mi lett a nyertesek sorsa. Engedjétek meg, hogy most egy kicsit büszkélkedjek, és a mutassak egy részletet az egyikükkel – Komporday Annamáriával – folytatott év végi beszélgetésünkből.
 
Zoli: Hogy látod, milyen eredménye volt a folyamatos kapcsolattartásunknak?
Annamari: Azt látom, hogy rengeteget segítettek az előadásaid, amiken részt vehettem, de még inkább a privát konzultációk.
Zoli: Ennek örülök, de meg tudnád fogalmazni konkrétabban is?
Annamari: Szakmailag és személyiségben is fejlődtem. A legtöbbet az önbizalom terén. Én eléggé mélyről jöttem, otthonülő kétgyerekes anyuka voltam, a környezetem sem támogatott. Mostanra viszont kinyílt a világ, ki merek állni emberek elé, kezdek üzletasszony lenni, sőt vezetővé válni. Sokan ismernek, megszólítanak, most már példakép lettem. Sokan azért csinálnak meg valamit, mert látják, hogy nekem sikerült. Ez fantasztikus érzés, ugyanakkor felelősségteljes is.
Zoli: És mi az, amit ehhez szerinted én tudtam hozzátenni?
Annamari: Segítettél abban, hogy kitartóbb legyek, hogy ügyesebben tervezzem meg a munkát, hogy tudatosabban dolgozzak. Meg abban is, hogy az elméletben tanultakat a gyakorlatban is tudjam alkalmazni, és hogy tudjak irányt mutatni a munkatársaimnak. Azzal, hogy folyamatosan gyakoroltam azt, amiről beszéltünk a konzultációkon, nagyon szép eredményeim lettek. Az egész cégen belül kétszer megnyertem a Hónap hálózatvezetője kupát és novemberben az én csoportom lett a mi águnk legdinamikusabban fejlődő csapata.
Zoli: Anyagilag ez mit jelent, ha nem titkos?
Annamari: Egy év alatt 12-szeresére nőtt a jövedelmem, pedig nem tíz forintról indultam. Ennél a cégnél mások ezt három-négy év alatt érik el. Érzem is, hogy még tovább kell fejlődnöm, hogy ezt a szintet stabilizálni tudjam, ezért 2015-ben a tréningjeidet szeretnénk elhozni Pestről Miskolcra is, hogy minél több munkatársam tudjon tőled tanulni…