by Személyiségkalauz január 19th, 2016 0 hozzászólás
Hogy milyen szülők vannak???
 
A minap egy régi ügyfelem azzal hívott fel, hogy engem adna ajándékba a 18 éves lányának a születésnapjára! Hát nem kicsit kerekedtek a szemeim… Sőt, azzal folytatta, hogy a lány pasija is benne lenne a dologban…
Egy kis gondolkodás után beadtam a derekam, és nem is bántam meg. A hatvan percre tervezett randi közel kétórás lett, annyira belemelegedtünk!
Meg kell mondjam, kifejezetten jól éreztem magam velük! Ritkán találkozok ennyire kreatív, talpraesett, céltudatos fiatalokkal. Még húsz évesek sincsenek, de már intenzíven, az iskolai kereteken túl is tanulnak nyelvet és marketinget, mert szeretnének majd külföldön élni, sőt vállalkozást működtetni.
És, hogy mit csináltunk abban a két órában? Mivel tudják, hogy gazdasági egyetemen tanítottam, és ők is oda készülnek, részletesen kikérdeztek az egyetemi életről, a vizsgázás pszichológiájáról, trükkjeiről (milyen egy vizsga tanári szemmel). Aztán mivel azt is tudják, hogy sok céges partnerem van, érdeklődtek a vállalkozásindítás és -működtetés lehetőségeiről, buktatóiról. Persze én is kérdezgettem őket, így egyre jobban megnyíltak előttem. A második óra végén már a személyiségtípusok, majd a kapcsolatuk erősítése, tartós fenntartása is szóba jött, így az üzleti konzultáció kezdett átmenni párkapcsolati tanácsadásba. (Mivel ez nem a szakterületem, inkább csak könyveket ajánlottam nekik, de úgy gondolom, ezzel is tudtam segíteni.)
Mindent egybevetve hasznos két óra volt, és rövidesen folytatjuk!
 
Szóval mit szóltok, milyen szülők vannak???